2. Fejezet

       Beestem az ajtón, majd ledobtam táskám a szőnyegre. Elém tárult konyhánk látványa, a fenyőbútorok és a fehér falak. Jobbra tekintve egy folyosó vette kezdetét, végében egy mosdóval. Balra csak egy nyitott ajtó látszódott, mögötte pedig egy szoba sötét rózsaszín falai. Kiugrottam a cipőmből, és levágtam magam az asztalhoz, hiszen pár szendvicset véltem megpillantani. Csak nem hagyhattam odaszáradni...

- Hogy-hogy ilyen hamar hazaértél? - kérdezte édesanyám, mialatt a koszos tányérokat tisztogatta.

- Unalmas volt rugdosni a labdát - nyögtem ki két harapás között. - Mi újság van itthon?

- Semmi különös, a nővéred elment itthonról - törölgette meg a tiszta tányért, majd a pult felé közeledett, és leemelt arról egy üveget.

- Belváros? - kérdeztem egy újabb falat előtt.

- Narancslé! - rakott elém egy poharat, nyakig ivólével.

- Köszönöm - nevettem egyet, majd a poharat felemelve belekóstoltam az italba. Hátratoltam a széket, kikaptam a naplót a táskámból, és behúzódtam kis vackomba.

       A szoba sarkába, egy babzsákfotelre huppantam, majd elkezdtem olvasni a sorokat. Nem tudhattam, hogy igazat vélt-e írni. Csak ott ültem, és olvastam azt a sok, rengeteg betűt, amit a papírra vetett. Hamar beleuntam, akkor még nem nagyon érdekelt a dolog. Felálltam ülőhelyemről, a gravitációra hagyatkozva - ezen egy alkalommal hátha nem esek orra. Sikerült is fellibbennem a két lábamra,  a naplóval a kezemben, melyből kiesett egy papírlap. Fürgén utánakaptam, így még a levegőben volt vele szerencsém találkozni. Csak egy régi, szakadt térkép volt a régi Magyarországról, melynek hátuljába ennyi volt vésve:

"Kifutunk az időből, meg kell keresned." Térkép részén pedig berajzolva, piros tintával, mely apró pacanyomokat hagyott maga után. Címszavak egyes helyeknél, s a szívem, mely arra késztet, hogy megtaláljam, de előtte meg is keressem.

       - Majd jövök! - ordítottam, miközben már az ajtót nyitottam. Lecsörtettem a Ligetbe, és a kapunál indultam el. Lábaim mindenhol otthagytak egy-egy nyomot a fűben, így lépkedtem jobbra és balra, hátha valami nyomra akadok.

- Menj arra, merre madarak sem járnak, merre az emberek kihaltak - forgattam a  kezemben lévő térképet, melyen bekarikázva voltak betűk. Kulcs ahhoz, amit keresnék? Eme szöveg betűit összekötve a Balaton alakját kapjuk - s ennek közepébe vezetett akkor utam. Hajóval, egyedül a tó közepére eveztem, s kerestem. Mert aki keres, az talál. Jelen esetben valami megcsillant a víz alján, s az iszapba ragadt sörösüveget magamhoz vettem. Csurom vizesen visszamásztam bérelt csónakomba, majd a kezemben lévő tárgyat nekivágtam a vitorlát tartó rúdnak, melyből rögtön kizuhant egy zsebóra. Melyet felvettem a hajó aljáról, s csak akkor láttam meg igazából, mi lehet az. Azt hittem zsebóra, de ennek nem volt neve. Dátumok voltak rajta. Egyhez odatekertem, magamat kinevetve, hogy megtorpantam - mi lesz, ha történik valami? Nem hiába volt ezen kirohanás, szörnyű vihar kerekedett az égen, s utolsó emlékem csak az lett, hogy sodródom a viharban éppen.